Történelmi időket élünk, naponta röppennek fel olyan hírek, amelyeknek akárcsak a gondolata is abszurd lett volna akár egy évvel vagy néhány hónappal ezelőtt. Ezek között az események között pedig sorra jönnek olyanok, amelyek gyakorlatilag mindent, az elmúlt akár 3-400 évet is zárójelbe tehetik. Az egyik ilyen gondolat, amely felmerült, egy lehetséges magyar-szlovák államszövetség létrehozása.
Természetesen realistán kell megközelíteni ezt a kérdést. Magyarországnak és Szlovákiának is rendkívül komoly közös történelme van. Lényegében a történelmünk során együtt éltünk. Érdekes történelmi tény, hogy a Magyar Királyság nemzetiségei közül a szlovákok voltak az egyetlen jelentős kisebbség, amelyik nem lázadt fel a magyar vezetés ellen, szemben a románokkal, szerbekkel és horvátokkal. Erre a közös múltra van mire építeni.
Fontos azonban figyelembe venni a földrajzi realitásokat is. A Csehszlovákia koncepciója a csehek és szlovákok egyesítésére fókuszált, aminek komoly földrajzi korlátai voltak. A Magyar Királyság északi területeinek elszakításában sok esetben nem az etnikai viszonyok, hanem egyértelmű katonai és földrajzi gondolatok játszottak szerepet. Például az, hogy lehessen közlekedni Szlovákiában keletről nyugatra, ami a mai napig logisztikai kihívásokat vet fel, gyakran magyar területen keresztül vezetett a leggyorsabb út.
A Kárpát-medencét, ahol továbbra is a magyar a legnagyobb nemzet, a földrajztudomány indulásakor sokan ideális példának hozták fel. Többségében magyarok lakták, kitűnően védhető földrajzi határokkal rendelkezett, és minden szükséges természeti kincs, mezőgazdasági terület és ásványkincs megvolt a területén.
A jelenlegi helyzetben, ahol olyan óriáscégek, mint a Google vagy az Apple akár Olaszországhoz fogható vagy annál is nagyobb befolyással rendelkeznek, felmerül a kérdés, hogy az olyan kis országoknak, mint a mi kettőnk, milyen létjogosultsága van, vagy milyen szerepet tudnak játszani. Ebben a szituációban elgondolkodtató felvetés egy szorosabb államközösség.
A lehetséges együttműködés során figyelembe kell venni a lakosságszámot. Magyarország lakossága leginkább kétszer, de figyelembe véve a felvidéki magyarokat és az asszimiláltakat, akár háromszor annyi lehet, mint a szlovákoké. Ezeknek az erőviszonyoknak tükröződniük kell egy esetleges kiegyezésben.
Ki kell vetni az együttműködésből az olyan gondolkodást, amely felsőbbrendűnek tart bizonyos csoportokat, mint például a már említett Benes-féle gondolkodás. Nem szabad társadalmilag bűnösnek megbélyegezni egy olyan csoportot, amellyel egy országban fogunk élni, és jó eséllyel elkerülhetetlenül a vonzásába kerülünk. Valahol ki kell alakulnia annak a magyar gondolkodásban meglévő „birodalmi tudatnak” vagy „királyi magyarságban gyökerező gondolkodásnak”, amely nem érzi azt a veszélyt, hogy a nemzet meggyengítése súlyos következményekkel járhat. Ezt a tudatot mindkét politikai oldalon lehet tapasztalni, bár különböző okokból. A történelemoktatásban is gyakran visszaköszön Magyarország nagysága, vagy elveszett nagysága, amelyben egy többnemzetiségű birodalomként gondolkodunk.
Fontos, hogy mindkét fél tiszteletben tartsa a másik fél érzékenységét, szempontjait. Valahol valamikor meg kell tanulnunk együtt élni. Az együttéléshez szükséges lenne, hogy mindannyian legalább egy itt élő nép nyelvét elkezdjük megtanulni. Bár ez ideális lenne, a realitásokhoz igazodva az is szóba jöhet, hogy egy közös hadseregben vagy külpolitikai összehangolásban a vezényleti nyelv angol vagy német legyen, hogy senki ne érezze magát asszimilálva vagy meghódítva.
Egy ilyen helyzetben valamilyen reális és igazolható megállapodásra van szükség, amit történelmi, gazdasági, akár katonai szempontokkal alá lehet támasztani. Előbb-utóbb elkerülhetetlen egy közös hadsereg is. A lényeg a külpolitika és a hadsereg összehangolása, hasonlóan az Osztrák-Magyar Monarchiához.
Nem szabad megengedni, hogy a régióban jellemző „herrenfolk” (uralkodó nép) és alávetett nép közötti viszony jöjjön létre. Talán valami egyenrangú partnerséget kellene keresnünk, persze az erőviszonyok fényében.
Olyan történelmi változások vannak folyamatban, amelyek nem csak a szlovákokhoz, hanem a magyarhoz hasonló kisnépeket is a teljes elsöprés veszélyével fenyegetnek, nem csak óriáscégek, hanem nagy hatalmak részéről is. Érdemes elgondolkodni azon, hogy a múlt sérelmeiből mit érdemes megtartani, és mi az, amivel érdemes elkezdeni együttműködni. Ha nem tesszük, egyesével fognak lenyelni minket.
Ebben a szituációban úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó gondolat, foglalkozni kell vele, beszélni kell róla, dolgozni kell rajta, mert csak úgy fog működni. Létrejöhet egy olyan több etnikumú birodalom vagy inkább országcsoport a Kárpát-medencében, amely minden egyes itt élő javára dolgozik, függetlenül a nemzetiségétől. Egyfajta olyan dunamenti köztársaságot kellene megvalósítani, amit már Kossuth is elképzelt. Ez egy kissé idealista, de a realitás talaján álló koncepció.
Ez a téma egyrészt hosszú távra meghatározhatja a magyarság sorsát és a velünk élő népekét is, másrészt pedig jó gondolatkísérlet, elmélet, amely a nehéz időkben is fenn tudja tartani a reményt. Érdemes elgondolkodni ezeken a kérdéseken, beszélgetni róluk ismerősökkel, határon túli rokonokkal és ismerősökkel is, nem csak magyarokkal, hanem szlovákokkal, románokkal is. Most olyan folyamatokat látunk, amelyek nem hogy 100 éve, hanem 3-400 éve nem voltak.
Mindenkit bátorítok, hogy gondolkodjon ezen, mert a jövőnk szempontjából kiemelten fontos téma.